Az, hogy esetleg választási lehetőség legyen két termék között, ami azonos funkcióra szolgál, csak nagyon keveseknek adatott meg.
A rendszerváltást követően, mint minden, ez is megváltozott. Megjelentek új termékek, és hirtelen gombamód kezdtek szaporodni a tüzép telepek. A kilencvenes évek közepétől a barkácsáruházak is megjelentek a piacon. Sorra nyíltak a nagyvárosok mentén a több tízezer barkács-cikk mellett, az alapvető építőanyagokat is kínáló áruházláncok. Mindeközben a kínálat folyamatosan bővült, új termékek, technológiák jelnetek meg.
Mindazok számára, akik nincsenek közvetlen kapcsolatban az építőiparral, az óriási választék még inkább felerősíti azt a bizonytalanságot, amit az építkezés vagy akár csak felújítás nehézségei keltenek. A nagy választék az időhiány, és a bizonytalanság együttesen könnyen terelheti az embert a legegyszerűbbnek tűnő megoldások irányába. Szerencsére az elmúlt években néhány cég, köztük a Diósárok Kft. is, külön üzletágat fejlesztett ki az ilyen jellegű igények kezelésre.
Az építőanyag nagykereskedelemben és a nagy beruházások kiszolgálására kialakult „projekt kereskedelemben” kialakult árak és szolgáltatások, ma már szinte bárki számára elérhetőek, csak a megfelelő partnert kell megtalálni.
A Diósárok Kft. nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődésre. Az interneten keresztül, akár otthonról rengeteg hasznos információ elérhető a diosarok.hu építőanyag portálon. A beérkező igényeket szakértők nézik át, és ezt követően felveszik a kapcsolatot, hogy együtt kutassák fel az elvárásoknak megfelelő, szakmailag leginkább alkalmas termékeket, és akár a gyártók bevonásával kialakítsák a legkedvezőbb árakat. Megrendelés esetén a számlát banki átutalással is lehet rendezni.
Kevés olyan építőanyag kereskedő cég tevékenykedik a piacon, aki több mint 40 éves tapasztalattal bír, megbízható, több telephellyel rendelkezik, és azt a vásárlót aki akár egyetlen zsák homokot szeretne vásárolni, ugyanolyan színvonalon szolgálja ki, mint a legnagyobb beruházó és kivitelező partnereit.




