Számos ígéretes pályázat közül kiemelnénk azt pályázatot ami a leginkább hasznos lehet esetünkben: ez a "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva (KEOP 2011-4.9.0)". Itt már kisebb beruházásokhoz (minimum 1 millió Ft) is lehet komoly támogatás intenzitást (30-70%) igénybe venni. A régi pályázatokhoz hasonlóan a támogatás mértéke nő, ha hátrányos helyzetű térségben valósul meg a beruházás vagy közintézmények, alapítványok igénylik.
Bár a KEOP 4.9.0-s és a pályázatok többsége csak Február 10.-én indul el élesben, de érdemes már most megkezdeni a felkészülést.
Ami még jó hír, hogy szintén Januárban indul a kombinált mikrohitel, amely keretében fejlesztésű célú kölcsönt kaphat a nyertes pályázó azért, hogy előfinanszírozza a számára megítélt támogatáshoz szükséges önrészt.
Sajnos a legnagyobb érdeklődéssel kisért lakossági energetikai pályázatok nem lettek meghirdetve az Új Széchenyi Terv keretei között. Forrásaink szerint azonban ezek megjelenése is várható legkésöbb Február végéig. Várhatóan a tavalyi Zöld Beruházási Rendszerhez (ZBR) lesznek hasonlatosak, de számos ponton tovább is fejlesztik őket. Az esetleges fejlesztési irányok alapját képezheti a Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) Program. Egyik fontos változás lehet, hogy minnél komplexebb és hatékonyabb (jobb energetikai kategóriát ér el az épület) a beruházás, annál nagyobb intenziítású támogatásra számíthat!
Javasoljuk mindenkinek, hogy már most gondolja végig, hogy milyen energiatakarékossági beruházást fog elvégezni idén, vagy kérje meg erre szakértőinket, akik ezt ingyenesen elvégzik Ön helyett. Legyen szó akár hagyományos beruházásról (szigetelés, kazáncsere,..) vagy megújuló energiát alakalmazóról (napkollektor, faapítékos/pellet-kazánok,...) illetve akár lakóépületről, irodaházról, ipari épületről vagy közintézményekről!
www.renesco.hu




